Aranytoll pályázat

Különvélemény

Majszolnál valami egészségeset olvasás közben?

Aranycsillogás - Koktél Ruha Kecskemét

K. József :Szerelem gesztenyehulláskor

2008.04.14. 17:57 :: Aranytoll

 
(Az örök témára)

Avagy megvágott az ír, hát írok róla.
 
 
 
 
 
1990 őszét nem vérrel karcoltuk be a történelemkönyvekbe. Még épp hogy csak lehunyta legforróbb sugarait a nyár, amely életem talán legjobbja volt, rég elmúlt már. Kellemes szeptember eleji sulikezdés, de nem nekem. Még jó. Én melózni mentem egy régi típusú gyárba, gondoltam egy évet kibírok, aztán meglátjuk. Albérletem is lett, fajintos, új társasházban, modern beállítottságú házinénivel, nem egy házsártos némber, mint az a másik hely, ahonnan ezerrel húztam el. Első hét letelt a gimi és a vakáció után, kemény meló, egész nap csak a lefárasztás, tényleges produktív tevékenység szinte ohne. Na de a kora reggeli kelések! Inkább lettem volna gályarab, gondoltam akkoriban. Szal, hétvégére usgyi haza a szülőkhöz kajálni. Meg magnózni, jó hangosan. Az albérlet ugyibár nem saját, megalkuvások tömkelege. De azért jó társaság volt ott. Fősulis srác aki egészen komoly próbált lenni elsős létére, pipázott, mint annó tán Arany János. Vagy a másik, Laca bácsi, aki minden délután másfél órán át mesélt képtelenebbnél elképesztőbb perverz és bizarr, földre döntős vicceket, ömlött belőle alapjáraton.
Így relaxált a kemény tanárképzős-fősulis agymelója után. Én egyet sem tudtam megjegyezni a poénjai közül. Tehetségtelen vagyok. Laca mellesleg jelentéktelen külseje ellenére a nők kedvence lett, asszem mint egykor Surda, (Láláá adíííío, á-áá adíííío) csak más típusból is keverve beléje jottányit. Szolidan szerették. Korán megnyilvánuló anyai szeretet, vagy hasonló. Ne legyek gonosz és féltékeny. Az irodalomban és a piktorok között volt már olyan, hogy elvették más nőjét. Illetve, jobban mondva a nőci pártolt át másik tollforgató ficsúrhoz. Mű-vész-é-let, sallalallala… Túúl kellll él-niiii, édes kisbaba…
Nos, vissza a sztorimhoz:első hétvégén megérkeztem otthonról, nagy utazótáska a vállamon, valami reklámszatyorféle a kezemben, épp nyitom az ajtót a mágneskulccsal. Belépek, és ott telefonál bennt a hallban egy idegen. Egy lány. Gondoltam megvárom, teszek-veszek a konyhában, kiváncsi vagyok ki is az, hogy néz ki, köszönök, miegymás. Beindultak a nemek közötti láthatatlan hullámok, legalábbis részemről nagyon.
Befejezte. Odafordult felém, hisz addig a kis hátsó kertet vizslatva bokáján ülve dumcsizott. Varázslatos szempár, amely mindig mosolygós tud lenni. Ha szomorú, akkor is egy szempillantás alatt át lehet delejezni, amint tudja az illető a mágikus kódot. Egy kis vicc, elegancia és gáláns viselkedés, egy apró figyelem elég. Magas volt, vállig érő hajú, egyszerű, nem klasszikus szépség és nem is babaarc, de mégis valami hihetetlen. Az emberek között láthatatlan szálak húzódnak, nem tudhatjuk a pontos okát, inkább csak sejthetjük. Hiszen valószínűleg Ő nem mindenkinek lett volna annyira vonzó. Mások talán az olyan tipusú csajszikat jobban preferálták, mint akivel albérletkeresésem közben találkoztam egy másik helyen. Na az aztán igazán baba nőci, minden praktikával, játszva a szállal. Jó bőr. Bikabolondító. Az én frissen kapott huncut szeműm nem ilyen volt. Valami régi világgal találkoztam, amely mégis harmonikusan illeszkedett a mába, ilyen volt a személyisége. Köszöntem, pár mondatot váltottunk, megtudtam, hogy épp a barátjának telefonált ki Angliába, akit nyári bébiszitterkedése alatt ismert meg. Ez cseppet lehangolt. Out of tune, mondaná az angol a zongoránál. De ez ír volt! Még jó hogy nem skót, és nem szoknyában jött el Magyarországra.
- A közelben lakik, de régebben itt is volt pár hónapot, csak a jelenlegi helyén nincs vonalas készülék - mondta H., szerelmem első látásra. (1990, mobilteló nyet, drótos sem sok helyen, és a számok még ötjegyűek voltak vidéken!)
Akkoriban az újrakezdés lehetőségével iszonyúan pozitív voltam. Azt hittem, enyém lesz a világ. Amit akarok. Minden. Már addig is készültem, Dr. Telkes fejvadász könyvét megvettem és komolyan betanultam, gondoltam hamarosan szükségem lesz majd rá.
1990 tavaszán új világ toppant be Magyarországra, mint régen a Népek Tavasza, itt volt a Nagy Ígéret lehetősége. Épp akkor voltunk utolsó évesek a gimiben. Első nagykorú évemben először szavazhattam, mindenki mással együtt. Átéreztem, szinkronban vagyok a történelemmel, hisz nem mindenkinek adatott ez meg. Ha előbb születek, bizonyára disszidáltam volna. Ha később, azt meg nem tudom elképzelni sem. Én a bűvös kocka nemzedéke vagyok.
Á, sebaj, könnyűszerrel meg lehet hódítani, hisz Anglia jó messzi van, csávó nem lesz hűséges,
valami majd csak a malmomra hajtja a vizet. A lány elköszönt és elment. És én nagyon boldog voltam. Megtudtam róla még aznap este sok mindent, de másnap melózni kellett menni.
Trágya 1 meló volt. Nem is amit kellett csinálni, hanem a hely szelleme. A mérhetetlen csalódottság és kiábrándultság. Az emberek reggelente fillérre tudták az államadósságot.
Közgazdászkonferencia, ha van ilyen, semmi ahhoz, ami ott ment. Hogy miért is mentem oda? Három nap alatt kerestem munkahelyet, nem gondoltam bele, mi lesz valójában. Vagy, majd lépek tovább. Szüleim kapcsolatok nélküli emberek, nem affélék, akik csak beteszik a csemetét akárhová, szólok a sógornak oszt jól van. Amúgy mellesleg jegyzem meg, akit akkoriban betettek, abból sem sokból lett Wall Street manager, pedig elméletben így gondolkodnánk, nemde?
Ám az élet érdekeseket produkál. Amit elvesz itt, visszaadja amott. Akkoriban le voltak osztva a lapok, de másként, még a régi nagyon érződött. Azóta átalakult kissé, viszont ebbe nem mennék bele bővebben. Uncsi a politika. És hazug.
Lehetőség volt, elméletben mindent lehetett, csak valamennyi tőke is kellett. Vagy, pár éves vállalkozói tapasztalat. De jobb, ha mindkettő volt. Én mentem melózni fix órabérért. 27 ft. Minyimum.
A szerelmes az imádott közelében szeretne lenni, amikor csak lehet. Kerestem a társaságát. Tudtam, ha hosszú távon szeretném Őt, akkor nem kellene fejest ugrani sötétben abba a bizonyos medencébe, ki tudja mi lesz, még kitöröm a nyakam. Szép lassan, majd alkalmazkodom. Megtudtam, hogy a piaristákhoz járt, ami után azonnal informálódva, kiderült, innen is lehet valami a lelki tartásában és ugyanakkor nem annyira konzervatív, mint gondoltam volna egyébként.
Viszont három évvel idősebb nálam. Sebaj. Találkozgattunk, futólag, vagy nála, vagy nálunk, de sehogy sem ment előrébb a dolgom. Mint kiderült, túl óvatos voltam. Mint valami plátói és költői szerelmes. Komolyan, elkezdtem szerelmes versecskéket irkálni, de csak magamnak. Nem tudom miért voltam ilyen szégyenlős. Valamiért utálok szerepelni. Alkotni viszont imádok, fejben.
Akkor már évek óta írtam a terveimet és a dolgaimat, füzetek teltek meg velük. Most ez átkonvertálódott szerelmi vonalra. Mint valami régi Csokonay: "...és megadá az ég!" Nekem nem adta, vagy adta volna csak nem éltem vele?
Gyönyörűszép kora októberi éjszakák, csendes meleg eső szemerkélt, a Petőfi utcában mentem hozzá, majd tőle hazafelé. Előttem frissen hullott vadgesztenye leveleken csillogott a fény. Együtt néztük meg Chaplin Diktátorát, és én a másnapot ébren álmodtam át. A munkahelyen hazudoztam, neki pedig pőre őszinte voltam.
Éjjelente a városban mászkálva, mikor minden kihalt, leírhatatlan érzés kerít hatalmába. Valami surran a kerítések között a kertvárosban, odanézek, de nem érdekel. Jó egyedül lenni ilyenkor. Imádom. Nincs az a zaj, mint nappal. És nincsen gond sem. Éjjel 3 és 4 között mindenki alszik. Álmodik a város. Vagy éppen most fordul át a másik oldalára. Ezer hála, hogy átélhettem akkor ott azt. Beleszerettem a Csend hangjaiba, Paul Simonéktól. Csak ne jött volna az a kínos hajnali fény. Ocsúdás, reggel kilenc tájban pedig kis halál, koraira időzítve. Minden nap. Nem lehet, hogy én egy másik bolygón éltem? Ahol nem ez a szabály? Ahol a szerető és a szeretett is visszhangra talál?
Egy kis idő után kíméletesen közölte, lefekhetünk, de semmi egyéb másra ne számítsak. Neki van barátja, egy ír származású, középvezető beosztású fickó, ragaszkodik hozzá. Bajnggggg, mint az a nagy vasgolyó, amivel házakat rombolnak le. Tudtam, ha lefekszem vele, rosszabb lesz. Hogy miért? Mert életemben először voltam igazán szerelmes. És ez sehogy sem teljesedhetett be. A szex csak rövidke megelégedés. Utána jön az űr. Ismertem már. Zűrös űr és cirkusz volt egész addigi életem. Én nem mentem keresztül azokon, amin más gyerekek és tizenévesek. Nem voltak nagy és rendszeres sikerélményeim, voltak viszont hülyeségek az életünkben. Az egész családomban. Nem részletezem.
Továbbra is találkozgattunk, és én viseltem a gyötrelmem és írtam. Cetlikre, amelyek nem álltak össze úgy ahogyan szerettem volna. Nem lettek versek. Ki is kell annak forrnia, mint a bornak. Azóta sok év eltelt. Hozzáment ahhoz a férfihoz, van két tizenéves lányuk, kint élnek Angliában. Már soha nem fogom látni.
Vajon ha minden másként alakul, akkor most mi lenne? Ezen már rengeteget jártak a kis kerekeim, de sajnos nem tudom. Egy nőnek gyerekek kellenek és biztonság. Ez beléjük, belétek van téve gyárilag, a természet biztosra megy. Ahol van boldogság, ott van boldogtalanság is. Így lesz kerek az egész. És aki érzékeny, annak fáj a legjobban.
A szerelem mulandó. Love over gold, mondja a Dire Straits lemez címe. A szerelem örök.
Ahhoz a házhoz azóta is visszajárok.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aranytoll.blog.hu/api/trackback/id/tr49425418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása