Vizsgálat
![](http://aranytoll.blog.hu/media/image/dugulas_elharitas_nonstop.jpg)
Az adatok felvétele után a doktornő leültetett egy székre az olvasótáblával szemben.
Mondott egy számot, hogy attól lefelé olvassam a többit. Azt meg is találtam, és mint a jó diák, hangosan és gyorsan végigolvastam az oszlopot. Nagyon elégedett voltam magammal és a szememmel is, bár igaz, az nagyon fájt, de megnyugodtam, hogy jól látok.
Gondolataimból az zökkentett ki, amikor a doktornő felkért, hogy olvassak újra. Megtettem. Ekkor jött a váratlan kérdés: van magának szemüvege? Közöltem, hogy nincs. Ezután a következő párbeszéd játszódott le közöttünk:
-Legyen szíves, olvassa újra!
Elolvastam.
-Mondja, maga egyáltalán nem hord szemüveget?
-Nincs szemüvegem, anélkül is nagyon jól látok.
-Sosem volt?
-Nem soha.
-Olvassa már el még egyszer figyelmesen!
Olvastam, bár kicsit elbizonytalanodva. Sejtettem, hogy itt valami nincs teljesen rendjén. De már hallom is a kérdést:
-Soha nem is volt szemüvege? Egyáltalán: lát maga?
-Látok - mondtam, de most már nem voltam ebben olyan biztos, mint még néhány perccel azelőtt. Hirtelen körülnéztem. Ott ült az egyik sarokban a feleségem, ott volt a falon a tábla betűkkel, számokkal, és ott állt mellettem a doktornő, aki igen furcsán méregetett. A helyzet tragikomikus volt. Itt vagyok én, egy ember, aki megvakult, és mégis lát.
Hallottam ismét a felszólítást – olyan volt mintha egy mélykútból jött volna:
-Kérem, olvassa újra!
Hosszú, kínos csend következett. Csak néztem a táblát, amelyen még mindig ugyanazok a számok sorakoztak egymás alatt. Újra hallottam a most már tétova felszólítást:
-Olvassa már el ismét!
Teljesen tanácstalanul ültem, bámultam a táblát, a szemem fájt, és hallgattam. Egyszer csak a tábla legfelső sorára tévedt a tekintetem. Ott volt a keresett szám, és ott volt a tábla közepén húzott vízszintes vonal alatt is, az utolsó oszlopban. Én mindig innen olvastam, lefelé egészen az alsó legkisebb számig.
Különvélemény